Nyugati elkerülő: határozat még nincs

Egyelőre még nem jelent meg az a kormányhatározat, amely a feltételes közbeszerzés alatt álló nyugati elkerülő út megépítéséhez szükséges forrást tartalmazza.

Ennek ellenére Horváth László országgyűlési képviselő mai tájékoztatóján kérdésünkre azt mondta, napokon belül megtörténik a támogatási szerződés megkötése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az Információs és Technológiai Minisztérium között.

Hogy elvi forrásbiztosításról vagy tényleges számokról van-e szó a költségvetésben, arra azt felelte, erről kormányhatározat jelenik majd meg.

Horváth László a jelenleg zajló belterületi útfelújítás kapcsán elmondta: a tervek szerint jövő hét kedden történik meg a Damjanich János utca egyik felének aszfaltozása

Bevételkiesés, részleges kompenzációval

Gazdálkodók szakmai fóruma